Márton püspök nem hódolt be a hatalomnak. Sőt mi több, igen rossz véleménye volt a hatalom lévő Maximus császárról, akinek az „asztaltársaságától is távol tartotta magát, holott gyakran kapott meghívást.” Tüntető távolmaradását azzal indokolta, „hogy nem ülhet annak az asztalához, aki egy uralkodót az országától, egy másikat pedig az életétől fosztott meg.” A császár azzal is, hogy „vad természetű” és „a polgárháborúkban aratott győzelmeitől felfuvalkodott” volt kivívta Márton püspök ellenszenvét. Márton a környezete hatására végül is elfogadta a meghívást a lakomára. Ebben viszont a császárnak nem volt öröme.

„A lakomának közel a felénél tartottak, amikor a szokásnak megfelelően az egyik szolga öblös kupát nyújtott a császárnak, ő azonban azt parancsolta, hogy adják inkább a szent életű püspöknek, arra várva és számítva, hogy majd annak a jobbjából kaphatja meg a kelyhet. Márton azonban, miután ivott belőle, a papjának adta tovább a kupát, mert senki mást nem tartott méltóbbnak arra, hogy őutána elsőnek igyék, nem látta ugyanis helyesnek, hogy egy papnál előbbre helyezze akár a császárt, akár a hozzá közel álló személyeket.” Érdekes volt a császár és meghívottak reakciója „ezen a tetten az uralkodó és minden jelenlevő úgy elcsodálkozott, hogy bár számukra megalázó volt, mégis helyeselték”

Politikailag Márton kora átmeneti állapot volt. A katakomba egyházból törvényesen elismert egyház lett. Ebben az időben sajnos sokan kerültek az egyház vezetői közé arra méltatlan személyek is. Ez lehetett az oka, hogy amikor a császár lakomájára, a világ különböző részeiről összegyűltek a püspökök, „feltűnő volt, hogy az uralkodónak mindnyájan milyen csúnyán hízelegtek, és a császárral szemben a főpapi méltóságukat gyáva gyengeségből a szolgaság szintjére alacsonyították le. Egyedül Márton őrizte meg az apostoli tekintélyt. Ha valakiért a császárnál könyörögnie kellett, inkább parancsolt, mint kért.”

Victor Hugo, francia író szerint „az értelem, az erkölcs és a jellem bizonyos párhuzamban áll valamennyiünk egyéniségében, és töretlen folytonossággal fejlődik tovább, ha ugyan az élet nagy háborgásai nem térítik más irányba.” Az élet, a történelem pedig tele van nagy háborgásokkal. Ezek a helyzetek, mint lakmuszpapír, felszínre hozzák a gyenge jellemeket. Töretlennek, sőt megtörhetetlennek lenni nem könnyű. Meg kell szenvedni érte.

Márton püspök jellem volt, akit sem az érdekek, sem az érvényesülés lehetőségei nem befolyásolták. Számára Isten és az ő egyházának ügye mindig elsőbbséget élvezett. Ezt is érdemes megtanulni tőle.

Horváth József