A szerzetes remetéből Tours város püspöke

„A nép szava az Isten szava” szó szerint megvalósult Márton püspökké választásakor. Erről Sulpicius Severus ezt írta:

„Tours városának püspöke meghalt, helyette püspököt kellett választani.” Abban az időben a nép választotta meg a püspökét, akinek e tisztségben való elfogadása azzal történt meg, hogy a környék főpásztorai is elfogadták, s ezzel mintegy jóváhagyták a megválasztást.”

A püspöki tisztség betöltésekor, a szentéletű remetére, Mártonra gondolt a város népe.

„Mivel Mártont nehéz volt kimozdítani a remeteségéből, egy Rusticius nevű polgár, feleségének színlelt betegsége ürügyén, a térdéhez borulva elérte, hogy útnak induljon. Így történt, hogy már az úton a város polgárainak sokasága fogta körül, és mintegy őrizet alatt vezették egészen a városig. Csodálatos módon hihetetlen sokaság gyűlt össze a szavazásra, de nemcsak ebből a városból, hanem a környezőkből is. Megegyezett mindnyájuk akarata, mindnyájuk szavazata és véleménye: Márton a legméltóbb a püspökségre, boldog lesz az az egyház, amelynek ilyen főpapja van.”[1]

Igaz, hogy a választásra eljött környékbeli püspökök erősen kifogásolták Márton személyét, mert, mint érveltek „méltatlan a püspökségre az az ember, akinek arca formátlan, ruhája piszkos, haja gondozatlan.” Más szóval, Márton személye nem a jó ápoltságot sugározta, hanem a lélek nagyságát. Nem önmagával, hanem lelkével, és Isten ügyével törődött. A nép ráérzett arra, amit az Úr Sámuel prófétának mondott, amikor elment Betlehembe, hogy Dávidot fölkenje Izrael királyává. és sorra jöttek elébe Izáj fiai „Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.”[2]

Istennek Márton esetében sem a külső megjelenése volt a fontos, hanem az, hogy őt választotta a nép ajkával Tours város püspökévé.

Történelmileg nem igazolható, hogy Márton elbujt volna a ludak közé. Tóth Endre Szent Márton kutató a Szent Márton lúdja c. tudományos igénnyel megírt értekezésében fekete fehéren bebizonyította, hogy csak a XI. századtól szerepel a kocsmai Márton dalokban Márton és lúd. A Márton nap „fontos őszi határnap volt, ami lehetőséget teremtett a mulatságokra”,[3] amikor is ludat fogyasztottak. Szent Márton első „ludas”ábrázolása a Pannonhalmán található, 1511-ben készült Forgách

kódex egyik iniciáléjában Márton egy pásztorbotot, és egy nyársa tűzött sült libát tart a kezében.

Horváth József